PUBLIKÁCIÓINK

Országmárka kommunikációs eszköztár

Napjainkban rengeteg felület áll egy vállalkozás/szervezet rendelkezésére, hogy kommunikáljon magáról. Sőt, az eszközök mennyisége akkora, hogy már választani is nehéz – különösen az internet és a közösségi média megjelenése óta.

Ráadásul ez az eszköztár igen gyorsan bővül, és akár pár év alatt teljesen új platformok jelenhetnek meg. A marketingkommunikációra fordítható erőforrás ellenben korlátozott, ezért jól meg kell fontolni, hogy mi kerül az ún. médiamixbe, mi az, ami költség-haszon viszonylatban a legkedvezőbb. Ehhez mindenekelőtt értenünk kell azt, hogy miként csoportosíthatóak ezen eszközök, illetve melyek azok használatának előnyei.

171 országlogót elemeztünk – Íme a kategóriák

Az országlogók 40%-ában feltűnik a nemzeti zászló színe: hangsúlyosan, ötletesen, vagy kissé rejtve. A második legnagyobb csoportot a növényes és állatos logók alkotják. Több jól ismert jelkép mellett idetartoznak a virágos és a „zöld” kommunikációt támogató ábrázolások. És ezen kívül még nyolc másik csoport különíthető el jól – hogy melyikek, az gyűjtésünkből kiderül.

„Fedezd fel a Te desztinációd!”

Az országszlogenek csoportosítása, avagy mivel csalogatják leginkább a turistákat.

A szlogen (a logó mellett) talán a legkézzelfoghatóbb elem a desztináció márkázásban. Akkor igazán jó, ha megragadja a hely karakterét, sztoriját, megkülönbözteti a versenytársaktól, és mindenekelőtt inspirálja a turistákat, hogy többet akarjanak tudni a desztinációról, és persze utazzanak is el az adott helyre. Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a Föld országainak turisztikai szlogenjeit csoportosítsa, megállapítva, hogy melyek a leginkább jellemző megoldások. A kategorizálás összesen 170 ország szlogenjének vizsgálata alapján született, végül 11+1 csoportba sorolva azokat. A tanulmány arra is kitér, hogy jobb egy közepes szlogen hosszú távon használva, mint minden évben egy új, aktuális szlogen, hiszen utóbbi lényegesen megnehezíti a konzekvens márkaépítést. Ennek ellenére, mint kiderült 32 ország szlogenjének vizsgálata alapján, mindössze 9 ország használta 2017-ben is a 2009-ben már használt szlogenjét, ezzel szemben 23 esetben szlogencserére került sor. A cikk aktualitását egyben az is adja, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség 2018-ban választotta ki Magyarország új turisztikai szlogenjét, és a pályázatra beérkező szlogen javaslatokat, és a győztes alkotást is érdemes volt vizsgálat alá vonni.

A szurkoló kiszolgálása szent ügy, avagy a Southampton digitális átalakulása

A Premier League globális üzletté fejlődésével a pályán kívül is felerősödött a verseny a szurkolókért. A Southampton egy új digitális stratégiával igyekszik tartani a lépést, és betörni a globális piacra.

Az angol liga csapatai ma már a világ minden táján versengenek a szurkolók kegyeiért. A közvetítési díjakból származó bevételek horribilis emelkedésével az eddigi közép- és alsóházi csapatok is tehetős szereplőkké váltak a világfutballban, és ezt nemcsak az átigazolásokból, hanem a globális márkaépítési törekvésből is megállapíthatjuk.

Róluk beszélt az egész világ

Íme a leghíresebb sportolók friss rangsora.

Hogyan lehet számszerűsíteni egy sportoló hírnevének értékét? A meglehetősen szubjektív, nehezen kimutatható változóra a digitális kor vívmányai és a közösségi média adhat megoldást. Az ESPN egy viszonylag egyszerű módszertani megközelítéssel tette közzé legújabb, World Fame 100 listáját. A TOP10 nem sok meglepetéssel szolgált, a helyezettek között viszont találunk igazi csemegéket is.